Babits Mihály, akinek élete mindannyiunk számára követő példaként szolgálhat életünk útján, így fogalmazza meg hitét és így tesz vallomást hitéről, a kereszténységről, a nemzethez fűződő kapcsolatáról és életének értelméről. Az alábbi idézet Babits Mihály Örökkék ég a felhők mögött c. munkájából származik. E mű számomra iránytűként szolgál és fog szolgálni.
„Az első könyvem első oldalára a »soha-meg-nem-elégedés«
himnuszát írtam be... Nincs jogom hát panaszkodni, ha ma is
elégedetlenül futok még; sokat szereztem, sokat el is dobtam; egy
vállrándítással; gesztusaim idegesek voltak és türelmetlenek; soha
le nem ültem egy pillanatra sem; gazdagságomban szegénynek éreztem
magamat és fáradtságomban nyughatatlannak; nem csak a könyvembe,
homlokomra is fel van írva a »soha-meg-nem-elégedés«. Futottam
hősen, szűnetelen, lélekzetlen; olykor szinte elbukni látszottam; s
hasonlítottam ahhoz a fához, melynek koronáját földig csapja a szél...
Mi tart fönn? Mi a gyökér, mely nem szakad el? mely elpusztíthatatlan
táplál valami kimeríthetetlen erővel? »A hit az élet ereje: az ember,
ha egyszer él, akkor valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy valamiért
élnie kell, akkor nem élne...« Ezek a szavak, Tolsztoj szavai, járnak
az eszemben, s vizsgálom, mit hiszek? Ó, örökkék ég minden felhők
mögött; kiirthatatlan optimizmus!
Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme,
mert »cél és értelem« emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk
szüksége. A világ több, mint minden emberi; hiszek a világban,
mert eszem el nem éri.
S mégis hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak
a Valaminek, amit el nem ér... Építse életünket: s ahogy egy vers
jobb lesz és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon az építész
mögött a gazda is!) - akként legyen már egyszer jobb életünk. Esztelen
iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most
már az Ész!
Én hiszek a harcban, az ész harcában a vak erők ellen, melyek:
a világ vak erői, vagy az én lelkem csüggedései és indulatai...
Igaz: ezek a vak erők hozzátartoznak ahhoz a minden észnél magasabb
Valamihez, amiben végre is meg kell nyugodnom: de a harc is
hozzátartozik, s az is, hogy eszem a saját törvényeit kövesse, s
aszerint vezessen... Magunk is része vagyunk tán a vak erőknek:
de ezt bízzuk csak a vak erőkre...
Vallom azonban a bölcsességet is: harcom nem megy túl a józanság
vonalán: magamban is érzem ami ellen küzdök, s tudom, hogy minden
rombolás engem rombol. Nem is rombolni akarok, inkább építeni: az ész
halkan hasson a tényekre, mint a delej: nem ellensége az erőknek,
hanem egy erő a többi közt, együtt építve velük. Az erők a mult, az
ész a jövő: egymásba kapaszkodó fogaskerék.
Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem
dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy
szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt,
minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét,
a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt,
más kincset el akarnék venni, vagy meggyengíteni!
Én hiszek a testvériségben: a színek együtt adják ki a képet, a
hangok együtt adják a koncertet. Nemzet ne a nemzet ellen harcoljon:
hanem az ellen, ami minden nemzet nagy veszélye: az elnyomás és a
rombolás szelleme ellen! Micsoda leckét kaptunk ebből éppen mi,
magyarok! És micsoda hiba: másnak tenni, amit magunknak nem kívánunk
- holott már avval, hogy másnak megtettük, ajtót nyitottunk neki,
hogy velünk is megtörténhessék.
Én katholikus vagyok; azaz hiszek a nemzeteken felülálló,
egész világnak szóló katholikus igazságban! Másszóval: hiszek
igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi
szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok puritán:
az én üdvösségemnek nem elégséges az, ami szükséges: ami itt és most
szükséges.
Hiszek a feleslegben. Abban, ami túl van családon és fajon; abban,
ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt falak közt
is; de ez nem katholikus élet. A fal véd; de zár is. Én képeket akarok
látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot...
Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít
a pontból és pillanatból, mely katholikussá és a kozmosz polgárává
avat; l'art pour l'art ez és mégsem l'art pour l'art: mert éppen
az, hogy nem helyi és pillanatnyi célért harcol, éppen az teszi egy
nagyobb ügynek harcosává. Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg
semmit, se a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust; de túlnő
mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...
Hiszek a lélekben, mely szereti a világot; annyira szereti, hogy
újracsinálja, annyira szereti, hogy meg sem elégszik vele. Ha érdemes
a világ, érdemes szeretni is, érdemes másolni, érdemes a fantáziának
folytatni is. Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve; nem mindenkié,
csak a magosabb lelkeké; mint a nyelv sem minden állaté. Hiszek a
munkában...
Caleta ta cala.Ami szép, az nehéz; az anyag
ellenáll, s az én lelkem csüggedései és indulatai Hiszem, hogy ez
a nehézség is hozzátartozik a szépséghez, mint a harc és szenvedés
a világhoz. Hiszek a harcban, mely szüli a vágyat a békére.
S hiszek a békében. Hiszek a harmóniában, melyre vágy a lélek, a
szépségben, melyért kiáltoz az anyag, a szeretetben, melyért epednek
a népek. Hiszek a nehézben, hogy nem lehetetlen! Ha nem hinnék benne,
magam tenném lehetetlenné. Oly bűn, melyre nincsen föloldozás. Csak a
hit teheti lehetségessé.
Ember vagyok, s hiszek egy emberben. Nem is az emberben. Az ember
vakon botorkál; de a világ nyitja és súgja útjait. Az ember primitív
lény, de az állat még primitívebb. Nem állatot kívánok, nem is embert!
Többet!
S ha néha elfáradok, s az állatot és anyagot irígylem: ez nem
hitem megtörése, csak erőmé, mely nem semmi, de nem minden... Derék
erő, s majd megnyugszik egyszer, de nem fogy el. Hiszem... Nyugodt
kinccsé lesz és örök haszonná.”
A következő idézet a Bibliából származik, melyben az ember mindenre választ találhat, ha keresi. E mondat politikai alapelvem, melytől semmi nem tántoríthat el, sem kevés, sem sok pénz, sem haszon, vagy népszerűség, vagy akár a népszerűtlenség. Ettől az értéktől érzem magam embernek az emberek között és európainak, az európaiak közt.
„Akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” (Máté 20, 25-28).
A következő idézet egy általam igen nagyra tartott európai államférfitől, Winston Churchill -től származik. Az elmúlt évszázadban és új évezredünk egy évtizedében nem született ennél jobb, pontosabb és helyesebb meghatározás „EURÓPA” megfogalmazására.
„Az igazi választóvonal Európa és Ázsia között nem holmi hegylánc, nem holmi természetes határ, hanem egy hit- és eszmerendszer, amit Nyugati Civilizációnak nevezünk" [1]
[1] Sir Winston Churchill által elmondott, az Egyesült Európáról szóló beszédének részlete, 1947-ben a londoni Royal Albert Hallban.
