A megváltozott globális világunkban az Európai Unió tagállamai már nem képesek arra, hogy szembenézzenek az új, világméretű problémákkal. Ezért az Unió vezetői kormányközi konferencia keretében kidolgozták a Lisszaboni Szerződést, amely erősíti az Európai Unió demokratikus legitimitását és az alapintézményeket hozzáigazítja az új kihívásokhoz.

Az új szerződés az Európai Unióról és az Európai Közösségekről szóló szerződést módosítja, de nem lép azok helyébe. A dolgozatomat három részre osztottam. Az első részben ismertetem az Alapszerződés(ek) történetét, a második részben bemutatom a szerződés részeit és tartalmát, a harmadik részben pedig röviden a szerződés kritikáját fogom bemutatni.

 

 Az alapszerződés története

 

Az első alapszerződés a Római Szerződés volt, melyet 1957.március 25-én ratifikáltak és 1958-ban lépett hatályba. Ez a szerződés az Európai Gazdasági Közösséget hozta létre, amely a maastrichti felülvizsgálata után nyerte el a mostani formáját, azaz alakult át Európai Közösség Alapító Szerződésévé. Az alapítók célja a szerződéssel az volt, hogy a gazdaságot integrálják és az európai népeket közelebb hozzák egymáshoz. A feladatok körében már a kezdetektől fogva szerepel az áruk, személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának biztosítása.

Már a Szerződés aláírásakor is fontos cél volt, hogy a belső jogszabályokat harmonizálják annak érdekében, hogy a közös piac könnyebben létrejöhessen. A szerződés azt is megszabja, hogy a nemzetközi szerződések, amelyeket a tagállamok kötnek, nem lehetnek ellentétesek a közösségi irányelvekkel.

A szerződés egyik fontos eleme a szupranacionalitás elve. Ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos politikákat nem kormányközi hanem közösségi szinten döntik el a tagállamok. Az EGK megalakulásakor még viszonylag kevés ilyen politika volt, tekintettel arra, hogy ebben az időszakban a tagállamok fő célja csupán a gazdasági akadályok lebontása volt, a politikai együttműködés csak a hosszútávú célok között szerepelt.

A Római Szerződés alakjával kapcsolatban fontos különbség a Lisszaboni Szerződéshez képest az, hogy a Római Szerződés formáját tekintve „csupán” egy nemzetközi megállapodáshoz hasonlítható, míg a Lisszaboni szerződés sokkal „alkotmányosabb, jogszabályszerűbb” formát öltött.

A következő szerződés az Egységes Európai Okmány volt, amelyet 1986-ban írták alá és a tagállamok megerősítése után 1987. július 1-én lépett hatályba. Legfontosabb jellegzetessége a nevéből adódóan is az, hogy egységes keretben rögzíti a közösségeket alapító és szabályozó szerződéseket, valamint lefekteti a Maastrichti Szerződés alapjait. Az 1992-ben aláírt és 1993-ban hatályba lépett Maastrichti Szerződés teremtette meg az Európai Közösségek mai formáját.

A szerződés létrehozta egyfelől az Európai Uniót, illetve másfelől a módosította a három európai közösség alapító szerződését. A Közösség neve is megváltozott, Európai Gazdasági Közösség helyett Európai Közösség lett az új név.

A szerződés ezen kívül létrehozta a hárompilléres felépítést, az uniós állampolgárságot, valamint előkészítette a közös európai pénz bevezetését.

A Maastrichti Szerződést kétszer lett eddig módosítva, először Amszterdamban 1997-ben, másodszor pedig Nizzában 2001-ben. Jelenleg a Nizzai Szerződés módosításai vannak hatályban.

Az Alapszerződés felülvizsgálata 2004-ben, az újonnan belépő kelet-európai államok csatlakozása után vált esedékessé. A Laekeni Nyilatkozat 2001-ben felállította az Európai Konventet, melynek célja egy európai alkotmány létrehozása volt. Az európai alkotmány végső szövegét 2004-ben fogadták el, az életbelépés előtt azonban csúfosan megbukott, mivel Franciaországban és Hollandiában tartott népszavazásokon az állampolgárok visszautasították a tervezetet. Az EK 50 éves fennállásának évfordulóján 2007 márciusában mindenki elfogadta a Berlini Nyilatkozatot, melynek lényege, hogy a 2009-es európai választást már az új szerződés alapján bonyolítják le. Az alkotmány szövegén –nem hivatalosan- egy európai politikusokból álló tömörülés, az úgynevezett Amato-csoport dolgozott, amelyet Barroso bizottsága is támogatott.Az általuk készített tervezetet 2007. június 4-én tették közzé francia nyelven.

Az államfők végül is 2007. december 13-án írták alá a szerződést Lisszabonban és 2009. január 1-ére tűzték ki a hatálybalépés tervezett időpontját. A szerződés természetesen csak akkor lép hatályba, ha az összes tagállam vezetője aláírta a szerződést és letétbe helyezte a megerősítő okmányt Olaszországban.

Ezt jelenleg (2009 október) minden ország megtette, kivéve Csehországot, ahol az államfő, Václav Klaus vonakodik az aláírástól, habár a parlament és az alkotmánybíróság nem talált kivetnivalót a szerződés szövegében.

                                          

A Lisszaboni Szerződés mind az EU, mind az EK szerződéseket módosítja. Az Európai Unióról szóló szerződés a preambulumában rögzíti a megegyező feleket és akaratukat. A szerződés célja „hogy lezárják az Amszterdami Szerződéssel és a Nizzai Szerződéssel megkezdett folyamatot, amely arra irányul, hogy megerősítse az Unió hatékonyságát és demokratikus legitimitását, valamint javítsa az egységes fellépését”.

A rövid preambulum után a szerződés egyből rátér a módosításokra. Az alapítószerződés preambulumából a legfontosabb változtatás az, hogy a szövegben most már utalást találunk az európai hagyományokra és értékekre is.

Az általános rendelkezések egyik lényeges módosítása az, hogy a Szerződés megszünteti az Európai Közösséget és annak jogutódjául az Európai Uniót teszi és így az Unió jogalannyá válik.

A demokratikus elvekkel foglalkozó 8. cikk teljesen megújul és helyébe az új 8a-8c cikkek kerülnek. Ez a cikk lefekteti az uniós polgárság alapelveit és kimondja, hogy az uniós polgárság nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot. Fontos újdonság, hogy (legalább) egymillió uniós polgár kezdeményezheti, hogy a Bizottság a javaslatukat felterjessze.

A III. cím rendelkezései hatályukat vesztik, helyettük az új 9a-9f. cikkek lépnek hatályba.

A cikk a fontos intézményeket és alapfeladataikat rendezi. Az európai intézmények tehát a következők: Európai Parlament, Európai Tanács, Tanács, Európai Bizottság, Európai Unió Bírósága, Európai Központi Bank, Számvevőszék, valamint tanácsadó szervként ezeket az intézményeket segíti a Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága.

Jelentős a módosított 10. cikk , amely a megerősített együttműködés intézményét mutatja be. Ennek az intézménynek az a célja, hogy az integrációt és az Unió célkitűzéseit jobban megvalósítsa.

Megerősített együttműködésre a Tanács akkor adhat felhatalmazást, ha úgy látja, hogy az együttműködés célkitűzései belátható időn belül nem teljesíthetőek az Unió összes országában.

A megerősített együttműködés további feltétele, hogy legalább kilenc állam vegyen részt benne. A 10b.cikktől a 28-ig a szerződés a Közös Kül- és Biztonságpolitikával foglalkozik. A legfontosabb változás ebben a részben, hogy ez a politika az úgynevezett „közösségi politikák” közül átkerül az Uniós politikák közé.

Ez azt jelenti, hogy ez a politika már nem kormányközi, hanem nemzetek feletti szinten valósul meg. Természetesen az Európai Tanács és a Tanács lesz az irányító szerve az így létrejött politikának, a Bizottság és a Parlament csak különös esetekben van beleszólási joga, míg az Európai Bíróságnak pusztán csak ellenőrzésre és felülvizsgálatra van jogosultsága. Az Európai Uniót ebben a kérdésben az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vezeti, valamint képviseli is nemzetközi szinten.

A Közös Biztonság és Védelempolitika a Közös Kül- és Biztonságpolitika része, melynek célja, hogy biztosítsa az Európai Unió műveleti képességét. A tagállamok ennek érdekében vállalják, hogy polgári és katonai képességeket bocsátanak az Unió rendelkezésére.

Amennyiben az egyik tagállamot fegyveres támadás éri, akkor a többi tagállam köteles minden segítséget megadni az érintett országnak. Az ilyen segítségnyújtó műveleteknek természetesen összhangban kell lenniük az Észak- Atlanti Szerződés keretein belül vállalt kötelezettségvállalásokkal, valamint az ENSZ megfelelő rendelkezéseivel.

Az Európai Védelmi Ügynökség a vezető szerv ezen a területen, melynek feladata, hogy harmonizálja a tagállamok együttműködését, segítse a tagállamok katonai képességére vonatkozó célkitűzések megvalósítását, támogassa a technológiai fejlesztéseket. A megerősített együttműködéshez hasonlóan itt is lehetőség van arra, hogy a tagállamok szorosabb együttműködést alakítsanak ki ezen a területen, ez az ún. strukturált együttműködés.

A záró rendelkezések közül a legfontosabb változást a 46a. cikkben találjuk, amely kijelenti, hogy az Unió jogi személy, amely megerősíti a szerződés preambulumában foglaltakat.

A 48.cikk meghatározza a szerződésmódosítás szabályait. Kétféleképpen lehet a szerződést módosítani: a rendes felülvizsgálati, illetve az egyszerűsített felülvizsgálati eljárással.

A 49.cikk egy fontos újdonsággal foglalkozik: meghatározza az EU-ból való kilépés szabályait. A tagállam ezt a szándékát bejelenti az Európai Tanácsnak, majd a Tanács (az Európai Parlament egyetértésével) meghatározza a kilépés részletes szabályait. A szándék bejelentésétől számított két éven túl ez a szerződés nem alkalmazható a tagállamra,kivéve akkor,ha az Európai Tanács az érintett tagállammal erről megállapodást kötött.

A 49c. cikk meghatározza, hogy mely tagállamokra kell alkalmazni a szerződést és kimondja, hogy a szerződést bármely tagállam alkotmányos rendjének megfelelő más hivatalos nyelvre is le lehet fordítani. Az érintett tagállam köteles egy másolatot a hivatalos fordításról a Tanácsnak elküldeni, amely azt az irattárban letétbe helyezi.

Az Európai Közösséget létrehozó szerződés horizontális módosításai alapvetően a szövegben szereplő szakkifejezések és betűszavak cseréjét mutatja be. Maga címsor is módosul a következőre:„Szerződés az Európai Unió működéséről”.

Az egyedi módosítások fejezetből fontos megemlítenünk az Általános Rendelkezések új 1a. cikkét, amely kijelenti, hogy a két szerződés együtt alkotja az Unió alapját képező szerződéseket.

A hatáskörök típusai és területei rész új címmel és az új 2a.-2e. cikkekkel egészül ki.

A 2a. cikk három területet különböztet meg az uniós hatáskörök szempontjából. Az első terület az, amely területen az államok lemondtak a szuverenitásukról és kizárólagos hatáskört ruháztak az Unióra. Az ilyen területeken kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, kivéve amennyiben az Unió felhatalmazza a tagállamokat, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.

A második kategória akkor jön létre, ha tagállamok és az Unió egy területen megosztott hatáskört alkalmaznak. Ebben az esetben az Unió és a tagállamok is alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok azonban csak olyan mértékben gyakorolhatják a hatáskörüket, amilyen mértékben az Unió lemond hatáskörének gyakorlásáról.

A harmadik kategória az olyan területeket foglalja magában, amelyek tagállami hatáskörbe tartoznak. Az ilyen területeken az államok kötelesek a jogi rendszerük összehangolására. A 2b. cikk bemutatja azokat a területeket, melyeken az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, ezek a következők:vámunió, a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása, monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euro, a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében, illetve a közös kereskedelempolitika. A 2c. cikk a megosztott hatáskörű politikákat mutatja be, melyek a következők: belső piac; a szociálpolitikának az e szerződésben meghatározott vonatkozásai; gazdasági, társadalmi és területi kohézió; mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését; környezetvédelem; fogyasztóvédelem; közlekedés; transzeurópai hálózatok; energiaügy; a szabadságon; a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség; valamint a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak az e szerződésben meghatározott vonatkozásai.

A 2e. cikk kijelenti, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására a következő területeken: az emberi egészség védelme és javítása, ipar, kultúra, idegenforgalom, oktatás, szakképzés, ifjúság és sport, polgári védelem, igazgatási együttműködés.”

A belső piac fejezetből egy fontos változtatást szeretnék kiemelni. A „vámunión alapul” szövegrészt a Lisszaboni Szerződés „vámuniót alkot”-ra módosítja, amely egyértelműen gyökeres változtatás. Ez is jól mutatja, hogy maga a szervezet teljesen átalakult, már nem pusztán egy gazdasági szövetség. A mezőgazdaság és halászat fejezetben fontos újítás, hogy a közös mezőgazdálkodásra vonatkozó szabályokat kiterjesztik a halászati politikára is. A vízumokkal, menekültüggyel, bevándorlással és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikák cím helyébe a „Szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” cím lép. Ez a rész öt fejezetből áll: Általános rendelkezések; A határok ellenőrzésével, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatos politikák; Igazságügyi együttműködés polgári ügyekben; Igazságügyi együttműködés büntetőügyekben; Rendőrségi együttműködés.

A következő fejezet (A határok ellenőrzésével, a menekültüggyel és a bevándorlással kapcsolatos politikák) fontos eleme az egységes menekült státusz jogintézményének bevezetése, valamint az úgynevezett egységes kiegészítő védelmet biztosító jogállás.

Az „Igazságügyi együttműködés büntetőügyekben” fejezetnek fontos újítása, hogy bizonyos súlyos bűncselekmények esetén. (terrorizmus, emberkereskedelem, a nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, tiltott kábítószer-kereskedelem, tiltott fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, pénz és egyéb fizetőeszközök hamisítása, számítógépes bűnözés és szervezett bűnözés) az Európai Parlament és a Tanács szabályozási minimumokat állapíthat meg a rendes jogalkotási eljárás keretében hozott irányelvekben. A 69d. fejezetben röviden bemutatásra kerül a Eurojust szervezet működésének alapelvei. Fontos új intézmény a Eurojust keretein belül működő Európai Ügyészség, amelynek feladata olyan bűncselekményekben való nyomozás, amelyek az Unió pénzügyi érdekeit sértik.

Az Európai Ügyészségnek hatáskörébe tartozik–szükség esetén a Europollal együttműködve-,hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények tetteseit és részeseit felkutassa, nyomozást folytasson velük szemben,valamint bíróság elé állítsa őket.

A „Rendőrségi együttműködés” fejezet lefekteti a Europol működésének alapjait. A szerv fő feladata, hogy támogassa és erősítse a hatóságok és egyéb bűnüldöző szolgálatok működését a több tagállamra és az Unió egészére kiterjedő bűncselekmények terén.

A „szellemi tulajdon” fejezet lényeges újítása az európai oltalom jogintézményének bevezetése. Az erre vonatkozó kérdésekben a Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultáció keretében határoz.

A „monetáris politika” fejezetben fontos módosítás, hogy a Tanács –konzultálva az Európai Parlamenttel és az Európai Központi Bankkal- az Európai Központi Bankot a pénzügyi szervezetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatban külön feladatokkal bízhatja meg.

A „Szociálpolitika” fejezet új 136a. cikke lefekteti a közös szociálpolitika alapját, amelynek lényegi eleme,hogy az Unió figyelembe vesz a nemzeti rendszerek különbözőségeit és támogatja a partnerek uniós szintű szerepvállalását.

A „Népegészségügy” fejezet 152.cikkének fontos módosítása, hogy az Európai Parlament, és a Tanács -a Gazdasági és Szociális Bizottsággal, valamint a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően- ösztönző intézkedéseket állapíthat meg az emberi egészség védelmére és javítására, különösen a határokon át széles körben terjedő betegségek körében.

Az „Energia” cím az új 176a cikkel egészül ki, mely rögzíti a közös energiapolitika céljait, melyek a következők: az energiapiac működésének biztosítása; az energiaellátás biztonságának garantálása az Unión belül; az energiahatékonyság és az energiatakarékosság; valamint az új és megújuló energiaforrások kifejlesztésének előmozdítása és az energiahálózatok összekapcsolásának támogatása.

Az „Igazgatási együttműködés” fejezet az új 176d. cikkel egészül ki. A cikk kijelenti,hogy az Unió támogatást nyújthat azon tagállamoknak, amelyek az uniós kapacitásaik jobb kihasználására törekednek. E célra intézkedéseket az Európai Parlament és Tanács állapíthat meg a rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekkel.

Az „Unió külső tevékenysége” rész teljesen új az Alapszerződésben, amely az alábbi elemekből áll:

I. cím: Az Unió külső tevékenységeire vonatkozó általános rendelkezések

II. cím: Közös kereskedelempolitika

III. cím: Együttműködés harmadik országokkal és a humanitárius segítségnyújtás

1. fejezet: Fejlesztési együttműködés

2. fejezet: Harmadik országokkal folytatott gazdasági, pénzügyi és műszaki

együttműködés

3. fejezet: Humanitárius segítségnyújtás

IV. cím: Korlátozó intézkedések

V. cím: Nemzetközi megállapodások

VI. cím: Az Unió kapcsolatai nemzetközi szervezetekkel és harmadik országokkal

valamint az Unió küldöttségei

VII. cím: Szolidaritási klauzula

A „Humanitárius Segítségnyújtás” fejezet fontos újítása a 188j. cikk, amely részletezi a katasztrófa által sújtott harmadik országoknak nyújtott segítségnyújtási intézkedések alapelveit. A szerződés létrehozza továbbá az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtestet, amely biztosítja a fiatalok részvételét a humanitárius segítségnyújtási intézkedésekben és gondoskodik arról, hogy az ez ügyben tett lépések összhangban legyenek az ENSZ alapelvekkel.

Az olyan harmadik államokkal kapcsolatban, melyekkel szemben az Unió meg kívánja szakítani részben, vagy egészben a fennálló gazdasági és pénzügyi kapcsolatokat a Tanács jár el az Unió külügyi biztonsági képviselője és a Bizottság által előterjesztett javaslat alapján a 188k. cikk szerint.

A nemzetközi megállapodások fejezet lényegi eleme 188l. cikk, mely meghatározza a nemzetközi megállapodások pontos menetét.

A Tanács felhatalmazást ad a tárgyalások megkezdésére, elfogadja a tárgyalási irányelveket, felhatalmazást ad az aláírásra, megköti a megállapodást és az Európai Parlamentet folyamatosan tájékoztatja az eseményekről.

A 188n. cikket kiegészítő 188o.cikk egy kivételt rögzít. Amennyiben az Európai Unió egy harmadik országgal a valuta-árfolyamrendszerrel kapcsolatban szeretne megállapodást kötni, akkor a Tanács határoz az Európai Központi Bankkal folytatott konzultáció és a Bizottság ajánlása alapján.

Az intézményi és pénzügyi változások részből komoly módosításon esnek át a Tanács működéséről szóló cikkek.

A minősített szabályozással kapcsolatos cikkek úgy módosulnak, hogy 2014. november 1-jétől, ha a Tanács nem a Bizottságnak vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai képviselőnek a nevében jár el, a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 72%-ának egyben az Unió népességének legalább 65%-át kitevő tagállamokat képviselő tagoknak a szavazata szükséges. Ettől azonban eltérés lehetséges.

A Bíróság fejezet fontos módosítása, hogy létrehoz egy hét tagból álló bizottságot, melynek feladata, hogy a Bíróságra és Törvényszékekre, valamint a főtanácsnoki poszt betöltésére jelölt tagokról véleményt adjon ki.

A „Több éves pénzügyi keret” fejezet lényeges változás a szerződésben. Az új intézmény célja, hogy az Unió kiadásai rendezettek és kiszámíthatóak legyenek. Az ezzel kapcsolatos intézkedések öt évre szólnak. Az Európai Unió költségvetési tervezetének összhangban kell lennie ezekkel az intézkedésekkel.

A már ismertetett „Megerősített együttműködés” részleteit a 280a-i.cikkek mutatják be.

A szövegrész fontos eleme, hogy a kérelem benyújtásának kétféle eljárásmódja van. Amennyiben a tagállam a közös kül és biztonságpolitika területén szeretne megerősített együttműködést létrehozni, akkor azt a Tanácsnak kell benyújtani, amely a Bizottsággal és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével konzultál és tájékoztatja az Európai Parlamentet is. Majd ezután a Tanács határozatban dönt az esetről. Minden egyéb esetben először a Bizottság elé kell terjeszteni az ügyet, amely egyértelmű javaslatot terjeszt a Tanács elé. Amennyiben ezt nem teszi, meg kell neveznie az okokat.

A záró rendelkezések közül a legfontosabb a 3.cikk, amely kijelenti, hogy a szerződés határozatlan időre jött létre. A lényeges elemek közé tartozik még az, hogy a szerződés rögzíti az okirat hivatalos nyelveit, valamint a megerősítő okmány(ok) letételének helyét.

 

A Lisszaboni Szerződések kritikái közül két fontosat szeretnék kiemelni. Az első kritika Németországból érkezett.A panaszok szerint a Szerződés túlságosan csorbítja a nemzetek szuverenitását, főleg a büntetőjog területén, ahol az Unió bizonyos területeken magához venné az intézkedések jogát.

A másik lényeges kritika a Vatikánból érkezett. Habár az Európai Unió szövege biztosítja az európai kultúrát alkotó vallások szabadságát és elismeri létjogosultságukat, konkrétan mégse emeli be az európai kultúrát létrehozó és kialakító tényezők sorai közé.

A Katolikus Egyház álláspontja szerint az európai népeknek egyetlen közös pontja van, ez a kereszténység. A keresztény alapok kihagyásával pedig magának a Szerződésnek a léte válik kétségessé.

                                          

Források:

 

Boytha György: Az Európai Unió kialakulása és működésének jogi keretei. Szent István

Társulat, Budapest 2007

Az Európai Unió hivatalos weboldala a Lisszaboni Szerződésről:

A Római Szerződés szövege

Wikipedia internetes lexikon Lisszaboni Szerződés szócikke:

„Német kritika a Lisszaboni Szerződésnek” cikk a Kossuth Rádió weboldaláról:

„Túl sok joga lenne az EP-nek” Népszava cikk: